Gera Marina: Nekem is van egy metoo-ügyem
A színésznő még nem tudta teljesen feldolgozni a történteket.
A színésznő még nem tudta teljesen feldolgozni a történteket.
Arra a kérdésre, hogy milyen a magyar filmgyártás az egy évvel ezelőtt elhunyt Andy Vajna nélkül, legkorábban idén vagy jövőre fogunk tudni válaszolni. A filmeknél a döntéstől a bemutatóig akár két-három év is eltelhet, így a tavaly mozikba kerülő és a jelenleg is készülő alkotások még mind a Vajna-rendszer filmjeinek tekinthetők. Megnéztük, mit értek el.
Az Örök tél főszereplője már a forgatókönyv elolvasása után érezte, hogy ezzel a filmmel „térképre kerülhet”. A jelölés után azonban itthon nem ugrott meg a megkeresései száma, nemzetközi szinten azonban nyíltak ki kapuk.
Gera Marina az Örök télben nyújtott alakításáért elnyerte a legjobb színésznő díját.
A Nemzetközi Emmy-díjra az idén a legjobb színésznő kategóriában Gera Marinát jelölték a Szász Attila rendezte Örök tél című film főszerepében nyújtott alakításáért. A Nemzetközi Emmy-díjjal az Egyesült Államokon kívül készült legjobb televíziós produkciókat ismerik el. A díjátadó gála helyi idő szerint hétfőn este lesz New Yorkban. Néhány órával a ceremónia előtt kérdeztük a legjobb színésznő kategória magyar jelöltjét.
Gera Marinát az Örök tél című filmben nyújtott alakításáért a legjobb színésznő díjára, Bergendy Péter Trezor című filmjét a legjobb tévéfilm díjára jelölte a Nemzetközi Televíziós Művészeti és Tudományos Akadémia. A Nemzetközi Emmy díjátadója magyar idő szerint kedd hajnalban lesz.
Gera Marina mellett Bergendy Péter Trezor című filmje a legjobb tévéfilm/minisorozat kategóriájában kapott jelölést.